Mezőgazdasági termelői árak, 2009. szeptember PDF Nyomtatás E-mail
2009. november 12. csütörtök, 13:35
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 szeptemberében 11,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 16,3, az élő állatok és állati termékeké 3,9%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. 2009. január–szeptemberben az agrártermékek termelőiár-szintje 19,2%-kal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 27,6%-os, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,6%-os csökkenéséből adódott. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 6,4%-kal mérséklődött.

2009 szeptemberében a gabonafélék termelői ára a 2008. szeptemberinél 18,2%-kal alacsonyabb volt; az olajnövények termelői ára 38,2%-kal esett vissza. A burgonya termelői ára 11,4%-kal nőtt, a zöldségféléké 7,6%-kal mérséklődött.
 
A gyümölcsök termelői árában 21,6%-os csökkenés mutatkozott. Az időszak értékesítésében legjelentősebb súlyt képviselő gyümölcs az alma, aminek az ára jelentősen, 41,0%-kal esett vissza a tavaly szeptemberihez képest. Ugyanebben az időszakban a borszőlő felvásárlási ára 15,3%-kal csökkent.

A vágóállatok termelői ára 2009 szeptemberében 0,3%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest, ez a vágómarha árának 4,1%-os emelkedéséből, illetve a vágósertés 0,3 és a vágóbaromfi árának 2,0%-os csökkenéséből adódott. A vágómarha felvásárlási ára 2009 májusáig (351,4 Ft/kg) növekedett, ezt követően szeptemberre 319,0 Ft/kg-ra csökkent. A vágósertés felvásárlási ára februártól (313,0 Ft/kg) júliusig folyamatosan emelkedett, 340,50 Ft/kg-ig, majd szeptemberben a júliusihoz viszonyítva mérséklődött (19,3 Ft/kg-mal).

2009. szeptemberben az előző év azonos időszakához mérten az állati termékek árai 12,4%-kal csökkentek – ezen belül az étkezési tyúktojás termelői ára 5,1%-kal magasabb, a tejé 19,6%-kal alacsonyabb volt.

2009. január–szeptemberben a gabonafélék termelői átlagára 36,4%-kal csökkent az előző év első kilenc hónapjához képest; a búza ára 27,4, a kukoricáé 38,0%-kal esett vissza. Az ipari növények ára 14,5%-kal lett alacsonyabb. A burgonya ára 4,9%-kal nőtt; a zöldségféléké 8,2, a gyümölcsöké 20,5%-kal csökkent.

A vágóállatok termelői árai 2,9%-kal emelkedtek, ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt (10,3, illetve 9,6%-kal), a vágóbaromfié csökkent (5,7%-kal). Az állati termékek ára az év első kilenc hónapjában 17,3%-kal visszaesett – a tej ára 25,1%-kal csökkent, a tojásé 5,2%-kal növekedett.

2009. január-szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 6,4%-kal csökkent a 2008. január-szeptemberihez képest, ami a folyó termelő felhasználás árszínvonalának 7,6%-os mérséklődéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9%-os  emelkedéséből adódott.

A folyó termelő felhasználás csökkenésére döntő hatást gyakorolt a jelentős súllyal rendelkező takarmányok árának 21,2%-os visszaesése – ezen belül az egyszerű takarmányok ára 32,2, a keveréktakarmányoké 14,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az energiaárak 6,8%-kal mérséklődtek, ami főként a felhasználásban nagy súlyt képviselő üzemanyagok árának 16,3%-os csökkenéséből adódott. A műtrágyák árszínvonala 2009 első három negyedévében 1,4%-kal csökkent, amit alapvetően a műtrágyaárak július–szeptemberi jelentős mértékű (34,8%) visszaesése idézett elő. Ezzel szemben a növényvédő szerek ára 4,2, az állatgyógyászati készítményeké 8,9%-kal haladta meg 2008 azonos időszakának árait.

A mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9%-os növekedése a mezőgazdaságigép-beruházások 2,5, valamint az épületberuházások árának 3,5%-os emelkedéséből adódott.

A mezőgazdasági termelőiár-index és a mezőgazdasági ráfordítások árindexének hányadosa az agrárolló mutató, melynek értéke 2009 első három negyedévében 86,3% volt – azaz 2008 azonos időszakához mérten a mezőgazdasági ráfordítási árak kisebb mérséklődésével szemben a termelői árak nagyobb mértékben csökkentek.
Termelői árak és tendenciák táblázata
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés